Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

1. Sabine Sangitar az eredetnév fontosságáról, Kozmikus szülők, Egy Fény teremtése

Előszó

 

Talán mindig is tudtad, hogy több vagy, mint egy ember. Ha pedig ez így van, felvetődik a kérdés: Honnan származok, és ki teremtett engem?

Az új idők tisztán halló médiumaként való ténykedésem során olyan sok információra tettem szert a témában, hogy elhatároztam, megírom ezt a könyvet. Nagyon érdekes tudni, ki az ember, honnan származik, és ki teremtette? Ebben az új időben pedig ennek nagy jelentősége is van.

Ha ismered az eredetedet, és az eredet nevedet, az a saját magad mély ismeretébe vezet. Ez megkönnyíti az életedet a dualitásban. Már sok ezer eredetnevet lecsatornáztam, az emberek visszajelzései pedig mélyen megérintettek. Sok ember mikor megtudta az eredet nevét és a kozmikus szüleit, mély belső békére talált. Azt az örömöt, mikor az eredet nevüket megtudták sokan a legnagyobb ajándéknak írják le.

Az évek során sok kérdést kaptam az eredet nevekkel kapcsolatban. Igyekszem ebben a könyvben az összeset megválaszolni.

ELEXIER,

Sabine Sangitar

 

1.Fejezet Az eredetnév

A Kryon iskolások grátiszként kapják meg az eredetnevüket, bármikor megrendelhetik interneten, vagy telefonon. Azok számára azonban, akik nem mentek végig a Kryon iskola 48 lépésén, mégis szeretnék tudni az eredet nevüket, azt a szabályt vezettük be, hogy 40 Euroért csatornázom le nekik.

A kozmikus szülők

Az univerzumban a teremtő angyaloknak többek között az a feladata, hogy fényt, azaz életet teremtsenek. Ez sohasem történik véletlenül, hanem az isteni gondolatmező hatására. Minden teremtett lény egészen individuális lenyomatokkal, (képességekkel A fordító) hangokkal és színekkel rendelkezik, és egy meghatározott cél érdekében teremtették. A kozmikus szülők határozzák meg, milyen lenyomatokra van szüksége, és a saját magukban hordozott képességeiket is továbbadják neki.

Egy fény teremtése

Két teremtő angyalra van szükség, hogy fényt teremtsenek, aki hangfrekvencia előhívása során keletkezik, és addig vibrál, amíg egy meghatározott nagyságot elér. Ezután sok különböző frekvencia üdvözli őt, tiszteletére szeretet és örömünnepet tartanak. Majd a kozmikus szülők egy membránba takarják, és különböző bolygókra viszik, ahol felveszi a bolygók energiáit. Ezt nevezzük a lenyomatozás (a minőségek felvétele) folyamatának. A kozmikus szülők határozzák meg, mennyi energiát vesz fel a fény a mindenkori bolygókról. Semmi sem történik véletlenül, a kozmikus szülők pontosan tudják, miért teremtették a fényt.

Egy példa erre:

Ha a kozmikus szülők a fényt a Szíriuszra viszik, és úgy határoznak, hogy ott neki hosszabban kell időznie, ezalatt ő nagyon sok gyógyító energiát vesz át. Ez a dualitásban azt jelenti, hogy ez az ember különös gyógyító képességeket kapott.

Amint a lenyomatozás fázisa véget ér, a fény egy őseredeti multidimenzionális hangzást hordoz. Ezt nevezzük eredetnévnek. A szellemvilág pedig elhatározta, hogy ezt a hangzást betűk formájában adják át az embereknek. 

Végül a kozmikus szülők az isteni gondolatmezőhöz vezetik a fényt, hogy az isteni forrás hozzáadja a tökéletes hangot, és elárassza áldáscseppekkel, - ezt hívjuk Isten lélegzetének. Ekkor a kozmikus szülők visszaviszik teremtett fényüket az eredetfrekvenciájába, és a legmagasabb hangokkal kezdenek énekelni neki. Így olvadnak vele össze, mély szeretetben és eltéphetetlen kötelékben, és ebben az összeolvadásban adják át neki a saját képességeiket.

A folyamat ezzel lezárul, a fényt megszabadítják membránjától, amelyet a kozmikus szülők egy fényterembe visznek, és ott őrzik meg, amíg a fény egy napon hazaérkezik. Ha tehát egy inkarnáció után visszatérsz az univerzumba, a kozmikus szüleid fogadnak majd, és vezetnek el a membránodhoz, amelyben minden eltárolódik, amit ebben az inkarnációdban megéltél.       

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.